Cím

Olvass bátran! :)
0

Prológus: kezdődjék a történet...

Egyelőre nem terveztem rövid összefoglaló írását (ha van rá igény, megoldható), de így legalább mindenki számára újdonságként fog hatni a történet egésze... :)


Selymes bunda simul a kezébe, a kölyök játékosan rágcsálja hüvelykujját, közben a farkát csóválja elégedettsége jelképeként. Zöldessárga írisze körbeöleli vékony pupilláját, büszkén gondol arra, hogy nem hiába a vadmacskáknak van az egyik legfeltűnőbb, szemet gyönyörködtető pillantása. Nem sokan nézhetnek ilyen közelről szembe egy bestiával, és csodálhatják meg annak szépségét. A ruganyos test, halvány foltok ébenfekete szőrében, hófehér, de borotvaéles fogai, és ugyanilyen veszélyes karmai teszik azzá, ami.
Egyszerűen tökéletes.
Csak egy ágyékkötő takarja étcsokoládéra emlékeztető sötétbarna testét, izmai meg-megfeszülnek, míg lassan a kijelölt cél felé halad. Népére jellemző széles orra, vastag ajkai, és sötét szeme van, haja azonban egy szál se. Izmos felsőteste csillog a nap ragyogó sugarainak áradatában, vaskos karjait díszítő arany ékszerei visszaverik az erős fényt.
Varázsszandál takarja lábfejét, mely szükség esetén védelmező ebbé alakul. Most nem volt szüksége testőrre, csak egy asszony segítségére. A nő pálmafákkal vette körbe magát, benn él az erdőben, és ott gyakorolja naphosszat istennői tudományát.
Puha, egyenes haja leér a bokájáig, olyan, mintha az élő éjszaka cirógatná gazdáját. Bőre világosabb, inkább tejkaramella, szeme az esőerdők világát idézi. Több ezer éves, de mint ahogy ő egyszerű fiatal férfinak néz ki, külsőre a nő is inkább hajadon. Gömbölyű kebleit nem takarja el, egy ékkövekkel kirakott arany nyaklánc lóg mellei völgyébe, csípőjét a szavannák száraz füvéből font szoknya öltözteti. Talpa mezítelen, bokáját a nyakbavalóhoz tartozó lánc ékíti.
Ő Minona, a boszorkányság és jövendőmondás istennője, Mawu-Lisa és Fa anyja, Legba nővére. A jó termés biztosítója és a nők vigyázója. Pálmafákon gyakorolja képességét, azok magvait használva fel e célra. Ő tanítja az emberiséget az ómenek meglátására, és a jövő jóslására.
Végre elért a kunyhóig, belépve megpihenhet a frissítő árnyékban. A kölyök megint csak izeg-mozog, inkább leteszi a porba, had játsszon a sarokban terpeszkedő imádkozó sáskával. Mosolyogva figyeli, ahogy a kis vadász becserkészi áldozatát, de a sáska nem hagyja magát, és messzire szökken. A lány utána, de prédája megint megszökik. Mérgesen morog, de nem tudja elkapni, helyette összegabalyodva kigurul a bejáraton.
- Hozzád tartozik a kis bestia? – hallatszódik egy kellemes hang. Odafordul, élvezettel adózik a nő természetfeletti szépsége előtt.
- Hozzám. – feleli.
- Csak nem egy újabb porontyod? – emeli fel íves szemöldökét, hosszú szempillái megrezegnek a levegőben. – Megint teherbe ejtetted Cotit?
- Ezúttal nem.
Eszébe jut felesége, a drága asszony, ki egyszer antilopot szült neki, megajándékozva kedvenc állatával. Még az idők kezdetén nem élt sok ilyen párosujjú patás, Coti méhe két fia után ilyen utódot hozott világra, amit nagy becsben kellett volna tartani. Fiai azonban nem tudták, hogy apjuk szereti az állatot, és vadászat közben megölték. Nagyon mérges lett akkor, és megparancsolta Gewinek, hogy a halott antilop vérét gyűjtse egy edénybe, majd köpülje meg.
Gewi megtette, s mikor a masszát kiöntötte a földre, amaz kígyóvá alakult.
Ismét elkomorult, fiának meg kellett ismételni az egészet, de akkor meg egy vörös tehénantilop termett a helyén.
Bánatában utolsó lehetőségként megkérte feleségét, hogy tisztítsa ki az edényt, tegyen bele több tiszta vért, és próbálja meg ő is. Mikor Coti kiöntötte a földre az edény tartalmát, csodák csodája egy egész csorda antilop állt előttük. Így a nép tudott mire vadászni, de az állatok is szaporodhattak, egyiknek a leölése nem jelentette a faj kihalását.
A fekete bundácska megint előkerül, pofáját nyalogatva leheveredik a porba, és békésen elszenderedik. Apai szeretettel a szívében emeli újra ölébe, ringatja, jobbra-balra hintáztatja a kis testet, míg a szőr el nem kezd visszahúzódni, végtagjai megnyúlnak, farka, karmai, tépőfogsora eltűnik, kerek füle emberi formát ölt, majd a változást követi egész alakja, míg nem egy 3 éves forma kislányt tart a karjaiban.
Haja ugyanolyan színű, mint bundája, bőre, mint az apjáé, ha kis szemét kinyitná csillogó zöldeskék lenne, kerek pupillája körül vastagabb sárga gyűrűvel, melynek minden irányba folytatódó vékony ágai kitöltik egész íriszét. Mikor átalakul, az a sárga gyűrű megnő, összemosódik a többi árnyalattal, így létrehozva a párducokra jellemző szemszínt és formát.
- Látom, nem olyan, mint korábbi alkotásod. – jegyzi meg Minona. – Mit tehetek érted, Cagn? Mi lenne az, melyet a világlétrehozó istenek egyike, kinek saját képessége, hogy alakot tud változtatni, velem akar elintéztetni.
- Add áldásod lányomra, és ruházd fel a jövőbelátás képességével.
Igen, ő maga Cagn isten, felesége Coti, fiai Cogaz és Gewi. Ha akar, alaktalan, ha van teste, azt azzá változtatja, amivé csak szeretné, kedvenc állatától, az antiloptól a korábban sarokban megbúvó imádkozó sáskáig. Előfordult már vele, hogy egyik formájában felzabálták a hangyák, máskor az emberevő óriások, de számára ez nem jelent problémát, csontjait egyszerűen összehívja, újraegyesíti, addig, míg újra egy egész nem lesz.
Ez a lánya is úgy született, hogy nagymacskává változott és párosodott egy nőstény fekete párduccal. Figyelte, mikor a párduc világra hozta gyermeküket, amely annyit örökölt apja isteni erejéből, hogy képes állatiról emberire, emberiről állatira változtatni testét. Különleges egyed, mindenképp védelemre szorul.
Míg Minona magába fordulva gondolkodik, ő a kislányt babusgatja.
- Rendben, megteszem. Felruházom a víziók képességével, álmaiban látni fogja a jövőt, de csak egy feltétellel. Lányod utódai örökölni fogják alakváltoztató tehetséged, és a párduc erejét, fiai jó, de veszélyes harcosok lesznek, és lányai sem fognak e tekintetben alulmaradni.
- Elfogadom. – válaszolja, de Minona dühösen ráförmed.
- Még nem fejeztem be. – inti csendre - A jóslás képessége anyai ágon fog öröklődni, csak a tiszta vérű női utódok hordozhatják adományom. Becsüld meg jól, mert ha az utolsó örökös lánygyermek nélkül hal meg, akkor a vérvonalnak vége szakad. – fejezi be.
- Legyen. – Ha kell, figyelemmel fogja kísérni minden félember-félpárduc gyermekét, megtanítja nekik, hogy minden áron óvják a hordozókat. A vonal nem halhat ki, tenni fog a fennmaradásáért.
- Most menj. – bocsátja el a nő – Ma este meglátogatom a lányodat, és érintésemmel megajándékozom. Hagyj felkészülni.
- Köszönöm, vigyázz magadra Istennő.
Ezzel megfordul, és elindul otthonába, hogy saját kezűleg nevelje fel lányát, elsőt a sorban, ki sok idő múlva vérvonalának ősanyja lesz.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése